40 000 ÉVE EURÓPÁBAN: VALÓSÁGOS ŐTÖRTÉNETÜNK


A magyar őstörténet kulcsa: az örökléstani (genetikai) kutatások

A legutóbbi külföldi örökléstani kutatások (Semino 2000) kétségtelenül bebizonyították a magyarság 40 000 éves jelenlétét a Kárpátok térségében*. Az Y-kromoszómákban található örökléstani jelzők (gén markerek) elemzése megállapította, hogy az M173-as (Eu18-as) örökléstani jelzőt hordozó embercsoport kb. 40 000 éve jelent meg Európában, és a legősibb a jelenlegi európai embercsoportok közül. Előttük csak neandervölgyi ősemberek voltak Európában, akik kb. 30 000 éve kihaltak, vagy egyesek szerint beolvadtak a fejletteb M173-as örökléstani jelzőt hordozó cro-magnoni embercsoportba. Kb. 20 000 éve, a jégkorszak következtében elkülönült és az M173-asból a Kárpátok térségében kialakult az M17-es (Eu19-es) örökléstani jelző, amely az összes európai népek közül a Magyaroknál fordul elő a legmagasabb arányban (60%) (1. és 2. ábra). Fontos figyelembe venni, hogy az M173-as (Eu18-as) és M17-es (Eu19-es) örökléstani jelzők a mai európai férfi népesség kb. 50%-ában jelennek meg, és hogy a legmagasabb arányban két nem "indoeurópai" nyelvű népcsoportban vannak jelen: a Baszkoknál (Eu18-as), és a Magyaroknál (Eu19-es). Ez azt jelenti, hogy az M173-as és M17-es örökléstani jelzőket hordozó embercsoportok Európa ősnépét alkotják, és hogy az "indoeurópai" népek és nyelvek csak később alakultak ki az európai ősnépek és más, Európába később bevándorolt népcsoportok keveredéséből.

A kutatások azt is kimutatták, hogy Eurázsia több részére is elterjedtek az M17-es (Eu19-es) örökléstani jelzőt hordozó embercsoportok (3. ábra). E tényben rejlik a különféle magyar származási elméletek (szkíta-hun, finnugor, szumér) ellentmondásainak megoldása: az M17-es örökléstani jelzőt hordozó népcsoportok jelenléte Közép-, Kelet-, és Észak-Európában, valamint Észak-, Közép-, Dél-, és Délnyugat-Ázsiában megegyezik a szkíta-hun népek történelmileg, régészetileg, néprajzilag, és embertanilag adatolt ókori és középkori terjeszkedésével. A régészeti ásatások által feltárt szibériai szkíta sírokban talált emberi maradványok vizsgálata kimutatta az M17-es örökléstani jelző nagy arányú jelenlétét. A Szibériában és Közép-Ázsiában élő mai hun-utód török népek (altáj, kazah, kirgiz, tatár, ujgur, üzbég, stb.) szintén jelentős arányban hordozzák az M17-es örökléstani jelzőt, ami bizonyítja a szkíta-hun-magyar-török néprokonságot. A szumér, szkíta-hun, török-mongol, és finnugor nyelvek és népcsoportok tehát részben a Kárpátok térségéből az elmúlt évezredek folyamán kirajzott ősmagyar csoportoktól származnak. Azonban, a szumér, szkíta-hun és török-mongol népek egyes csoportjai az idők folyamán visszatértek a Kárpát-medencébe.

A finnugorokra jellemző örökléstani jelzőknek (Eu13 és Eu14) nyoma sincs a Magyarok örökléstani alkotóelemei között. De mivel egyes finnugor népeknél különböző arányokban kimutatható az ősmagyar M17-es (Eu19-es) örökléstani jelző, ez végérvényesen bizonyítja, hogy a Magyarok nem finnugor eredetűek, hanem a finnugorok részben ősmagyar származásúak, tehát csak így magyarázhatók a magyar-finnugor nyelvi párhuzamok, és ez a megállapítás szintén érvényes a Kárpátok térségében élő szláv és egyéb népcsoportokra, amelyeknél jelentős arányokban kimutatható az ősmagyar M17-es (Eu19-es) örökléstani jelző.

E vonatkozásban érdemes megemlíteni, hogy Padányi Viktor Dentumagyaria c. tanulmányában felvetette e kérdést: "Az őstörök faj, amelynek kora-középkori létszáma a maga hun, kök-türk, szabir, avar, kun, úz, besenyő, onogur, kazár, bolgár egészében többszörösét jelentette a "germán" fajnak, nem semmisült meg, nem "halt ki", hanem a nyelvét cserélte át. Ha valamiképpen ki lehetne mutatni, hogy azoknak a népeknek, amelyeket ma "ukránnak", "kozáknak", "orosznak", "lengyelnek", "románnak", "bolgárnak", "szerbnek", "horvátnak", "osztráknak", "morvának", "szlováknak", "bajornak" neveznek, mekkora százaléka hun, avar, kun, besenyő, szabir vagy onogur, nagyon meglepődnék a világ, s ezeknek a népeknek együttes száma ma több, mint 300 millió." (77.-78. old.)

Az eddigi független (tehát nem finnugorista) történelmi, nyelvészeti, néprajzi, régészeti, embertani, és örökléstani kutatások kétségtelenül bebizonyították a Magyarok kárpát-medencebeli őshonosságát, és tisztázták rokonsági viszonyunkat az ókori közel-keleti ragozó nyelvű népekkel (szumérok, szabirok, hurrik, hattik, stb.), a szkíta-hun turáni népekkel, és az urál-altáji (finnugor és török-mongol) népekkel. Ezúttal véglegesen el kell utasítani a ránk erőszakolt és az alapjában hibás finnugor származási, valamint a szintén téves "indoeurópai" felsőbbrendűségi ("kultúrprioritási") 19. századi áltudományos elméleteket.

* A Kárpátok térsége földrajzi kifejezéssel nem csak a Kárpát-medencét értjük, hanem a környező közép- és kelet-európai, valamint balkáni területeket is: a nyugati avar gyepű (Ausztria, Csehország), Lengyelország, Etelköz (Ukrajna, Moldva), Havasalföld, és a Duna-medencéhez tartozó Észak-Balkánt.

© HUNMAGYAR.ORG






Vissza