FELVIDÉK TÖRTÉNELMI-NÉPRAJZI HÁTTERE

A Felvidék több mint ezer éven át Magyarország része volt. Korábban a Hunok (V. sz.) és Avarok (VI. sz.) birodalmainak részét alkotta, és a Magyarok 895-ös bejövetelükkor számottevő avar lakosságot találtak itt. Mivel a Hunok, Avarok, és Magyarok azonos származású turáni népek voltak, és az Avarok egybeolvadtak a honfoglaló Magyarokkal, a mai kárpátmedencei Magyarság hun-avar ősei megelőzték a szláv népeket a Kárpát-medencében.

Amint korábban a Hunok leigázták és áttelepítették a germán törzseket a IV.-V. századokban, az Avarok ugyanezt megtették az akkor még észak-kelet Európában élő szláv népcsoportokkal a VI.-VII. századokban, és így magyarázható egyes szláv népek mai közép-európai és balkáni elhelyezkedése (1). Az Avarok birodalma nemcsak a Kárpát-medencét birtokolta, hanem a szomszédos térségeket is, így a mai Bohémiát és Morvaországot is. A IX. sz. folyamán Morvaországból szláv behatolás történt az Avarok észak-nyugati kárpáti területeire, de ezeket a behatolókat a honfoglaló Magyarok visszaverték, és Morvaországot is fennhatóságuk alá helyezték amikor 896-ban megalapították a magyar államot, a Hunok és Avarok birodalmainak jogutódjaként.

A közép-korban Szászok és különféle szláv népcsoportok települtek Felvidékre. Ezek a betelepült népek békésen éltek az őshonos és államalapító turáni hun-magyar népekkel. A több évszázados békés együttélés folyamán a Felvidékre betelepült szláv népcsoportokból és az ott élő turáni őslakosságból alakult ki az ún. “szlovák” (magyarul "tót") nemzetiség, természetesen jelentős magyar műveltségi befolyással.

Az első világháború befejezése után a cseh hadsereg elfoglalta Észak-Magyarországot és 1920-ban elszakították a megszállott területeket Magyaroszágtól. Azóta a felvidéki Magyarság többféle elnyomást, meghurcoltatást, és hátrányos megkülönböztetést szenvedett a “csehszlovák” és “szlovák” utódállamokban, és a magyarellenes intézkedések ma is folytatódnak. 1918-ban, az elszakított észak-magyarországi területeken kb. 1 millió Magyar lakott. Ma, a hivatalos népszámlálások csak kb. 500 000 Magyart említenek. A csehszlovák állam több tízezer Magyart telepített ki Felvidékröl, és a magyar lakosság tulajdonát elkobozta. A még mindig hatályban tartott ún. “benesi dekrétumok” a háborúsbünösség hamis vádját emelik a Magyarok ellen, és a magyar műveltség, nyelvhasználat, és intézmények ellen mindenféle tiltó és korlátozó jogsértő intézkedést tesznek a hatóságok. A Magyarokat a beolvadásra kényszerítik (pl. a személynevek elszlovákosításával), szlovák nemzetiségüeket telepítenek a magyartöbbségü vidékekre, és átrajzolták a közigazgatási határokat annak érdekében, hogy mindenütt számbeli kisebbségbe kerüljenek a Magyarok.

(1) Götz László, Keleten Kél A Nap, Első Kötet, II. Könyv, 226-227. old.:
Másrészt az is közismert tény, hogy a nyugati és a déli szlávok legnagyobb részét ők [az Avarok] telepítették le Közép-Európában és a Balkánon, nyugati és déli határaikra, a frankok és Bizánc elleni gyepűnépekként. (Kollautz: Die Awaren; Mitscha-Märheim: Dunkler Jahrhunderte goldene Spuren; uő.: Die Herkunft der Baiern; Zakynthinos: Byzantinische Geschichte; Randa: Handbuch der Weltgeschichte; Zöllner: Geschichte Österreichs; Haussig: Theophylaktes Exkurs über die skythischen Völker; stb.). Ugyanazon szerzők egybehangzóan megállapítják, hogy a szlávok amorf tömegeit a steppei népek - először a hunok, majd az avarok, később pedig a bolgárok - szervezték meg és ők ismertették meg velük mind a hadviselés, mind az államvezetés, mind pedig a műveltség alapvető elemeit is. Többen azt is leszögezik (pl. Haussig), hogy a szláv nyelvek - különösen az orosz - tele vannak a steppei törökös népektől átvett szavakkal.

Az avar telepítések hatalmas méreteinek tanújelei a töbszörösen kimutatható, párhuzamos - északi és déli - szláv törzsnevek:
1. északon, Krakkó környékén a "fehér" horvátok, Dalmáciában a "vörös" horvátok;
2. az Odera-Elba vidékén a szorbok, a Balkánon a szerbek;
3. a mai Morvaországban a morvák, a balkáni Morava folyó mentén Bíborbanszületett Konstantin császár "nagy Moráviá"-jának morvái;
4. az északnyugati Kárpátokban a szlovákok, akiknek magyar neve tót, a Dráva-Száva közén a szlavónok - magyarul szintén tótok (v.ö. Szlavónia középkori "Tótország" nevével) -, nyugatabbra, Karantánia-Krajna-Isztria vidékén pedig a szlovének (v.ö. Szlovákia "Slovensko" nevével);
5. az Odera-Elba környékén élő vendek (szorbok egyik törzscsoportja) és a Dráva menti vendek.

Ezek szerint tehát az avarok tudatos, jól átgondolt katonapolitikai szempontok szerint végezték a szlávok széttelepítését. A népesebb, erősebb törzseket, akiknek esetleges lázadásai komolyabb bonyodalmakat okozhattak volna, egyszerűen kettévágták: egyik részüket meghagyták északi telephelyeiken, a törzs másik fele pedig lekerült délre, a balkáni avar gyepűre. E történelmi és művelődéstörténeti tények ismeretében elengedhetetlenül szükséges lenne az eddig szláv eredetűnek tartott sokszáz magyar szó alapos felülvizsgálása is, mert igen valószínű, hogy túlnyomórészt fordított kölcsönzésekről van szó.